jusztitia
Most nézem az 5. részt. Tegnap találtam rá, hogy már látható ezen az oldalon felirattal. Nem vagyok a facebookon, ezért ez úton szeretném azoknak az embereknek kifejezni köszönetemet, hálámat, akik ezt a filmet is, és más török sorozatokat is magyar felirattal elláttak, s így mi, azaz olyan emberek is, akik nem beszélnek nyelveket, a török nyelvet pedig pláne nem, megnézhetjük. Bevallom, sosem voltam sorozatfilmek nézője, nem is nagyon kedveltem őket. Most azonban elismerem, hogy ez nem az első török sorozat amit megnézek.
Ezzel a filmmel kapcsolatban - azon túl, hogy kedvenc szinésznőm Hende Ercel szerepel benne - csupán annyit szeretnék írni, hogy hihetetlenül jó film. Eddig Hendét csak romantikus filmekben láttam, illetve egyszer láttam egy 5 részből álló sorozatban, amelynek sajnos nem lett folytatása, ahol más oldaláról is bemutatkozott, mint ebben a filmben is. Eszméletlenül jól játszotta a karakterét. Most már több filmet is láttam tőle/vele, de nagyszerű szinésznő, szinte látszik, hogy hogyan fejlődik filmről, filmre, kiteljesedik a tehetsége. Partnere Burak Denis nekem annyira nem jött be az első közös filmsorozatukban, bár persze nem volt rossz, de abban a filmben annyira nem nőtt a szívemhez. Ám ebben a filmben ő is hatalmasat alakít. Összességében eddig nagyon-nagyon tetszik a film, szinte "abbahagyhatatlan" a nézése. Köszönöm mindazoknak, akik ezt lehetővé tették/teszik. Mind az Oldal készítőinek, filmek feltöltőinek (nem tudom, hogyan jön létre az oldal, én csak nézem:))), s nem utolsó sorban pedig azoknak, akik a feliratozással élvezhetővé tették a filmet. - Üdv: Juszti
Valaki egészen más 1. évad 5. rész
tegnap